Header image header image 2  
Szobrászművész

 
 

Bemutatkozás:

Önéletrajz:

Bánkuti István

Budapest 1946

Tanulmányok:

1964-1968 Dési Huber István Képzőművész Kőrben Laborcz   Ferenc a mestere. 

1968-1973 Magyar Képzőművészeti Főiskola (szobrász szak)   Mikus Sándor a mestere.  

Önálló kiállítások:

1974 Budapest, Dózsa Kultúrház

1978 Budapest, Dózsa Kultúrház

1978 Budapest, Ferencvárosi Pincetárlat

2000 Budapest, Erdős Renée Ház

2001 Balatonszepezd, Bertha Bulcsu Művelődési ház

2002 Budapest, Átrium Galéria  
 

Köztéri munkák:

1974 Kiskakas / Szekszárd /

1977 Kiskakas II. / Budapest /

1977 Ördögszekér / Debrecen /

1979 Szélkakas / Tiszaújváros /

1979 József Attila portrédombormű / Budapest /

1981 Gyalogkakukk játszóplasztika / Budapest /

1982 Felszállott a páva /Budapest /

1984 Repulő ember / Budapest /

1986 Szkíta szarvas / Budapest /

1988 Emléktábla / Kaposvár /

1988 Drink Bár portája / Budapest /

1999-2000 A budapesti Baptista Misszió Emlékparkja részére az alábbi 50x70 cm-es bronz    domborműveket készítette: Szent István, Bethlen Gábor, Baptista emléktábla,    Dr. Hubmayer Baltazár, Roger Williams, Meyer Henrik, C.H Spurgeon, Johann    Gerhard Oncken, Dr. William Carey, John Bunyan, Cserepka János, Dr. HarasztiSándor,   Dr.Martin Luther King, Jimmi Carter, Dr.Billy Graham

2000 A mi atyánk síremlék / Budapest /

2004 Meyer Henrik bronz domborműve Baptista imaház / Budapest / 
 
 

Művei közgyűjteményekben:

Magyar Nemzeti Galéria

Sportmúzeum / Budapest / 

Művei közintézményekben:

Művelődési Minisztérium / 2 műalkotás /

Belügyminisztérium / 2 műalkotás /

Szeged, Polgármesteri Hivatal

KPVDSZ / Budapest /

Baja, Polgármesteri Hivatal

Budapest XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal

Antenna Hungária Rt. / Budapest / 

Díjak, ösztöndíjak:

1978,1980 Ezüstgerely Pályázat különdíj

1980 Mezőgazdaság a képzőművészetben különdíj

1980-1983 Derkovits ösztöndíja

2003 Ezüstgerely Pályázat 3. hely. 

Tagja a Magyar alkotó Művészek Országos Egyesületének a Magyar Képzőművészek Szövetségének és a Szobrásztársaságnak . 

„A nem alakos munkák között elsősorban a Kapu című kompozíciót kell kiemelnünk mint döntő bizonyítékát Bánkuti tér-tömeg szervezésének, arányaiban monumentális, mégsem teátrális kifejező készségének. Idesorolható a szárnyak lendületes expresszivitása, az ún. Tértanulmány I. és II., melyek közül az utóbbi szűkszavú, látszólagos monotematikus applikációi - a dombormű műfajának megfelelően – hihetetlen gazdagságát adja a fény-árnyék effektusokkal módosuló plasztikai variációknak.”

Részlet Gulyás Gyula kiállításmegnyitójából / Budapest, 1978, Ferencvárosi pincetárlat /

„A hagyományokhoz való erős kötődés és a tradicionális eljárások megújítására törő szándék kettőssége nemcsak az anyaghasználatban és a technikai kivitelezésben érhető tetten, hanem a plasztikai kifejezés mineműségében, a plasztikai nyelvezetben is. Vannak olyan Bánkuti-művek amelyek a higgadt, reális szemléletű, megjelenítő-szimbolizáló plasztikai megtestesítés továbbvivői, és vannak olyanok, amelyek expresszív szárnyalássá transzponálódva búcsút intenek a konvencióknak, a higgadt formarendnek, és a testeket, a tömegeket eltorzítva átlépnek az öntörvényű plasztikai rendszerek tartományába, ahol már csak az emlékek szintjén vannak jelen a valóságos motívumok, az egzakt formák.”

Részlet Wéhner Tibor 2002 május 27. én az Átrium Galériában elhangzott megnyitó beszédéből.  

Visza az elejére

Bánkuti István művészetéről Wehner Tibor művészettörténész, író:

Megnyugvásokra vágyó, hajszoltságaiba bonyolódó
BÁNKUTI ISTVÁN SZOBRÁSZATÁRÓL

Amikor Bánkuti István szobrászművész munkásságával kezdtem foglalkozni, azt gondoltam, hogy nem lesz különösebben nehéz dolgom. A művész egy-egy kisplasztikáját láttam már csoportos kiállításokon, a műhelyében készült köztéri munkák közül is felidézhettem néhányat emlékezetemben, és úgy véltem, ha mindez kevésnek bizonyul, végső esetben fellapozom a közelmúltban megjelent Kortárs Magyar Művészeti Lexikont. Tudtam, hogy a művész a hetvenes évek elején végzett a Képzőművészeti Főiskolán, s így a három évtizedes munkásságot összegző adatsor és természetesen az irodalomjegyzékben foglalt források segítségével könnyen megközelíthetem, és pontosan körvonalazhatom pályájának állomásait, leírhatom törekvéseit, jellemezhetem plasztikai világát. Ám a lexikon rendkívül rövid címszavát elolvasva ismét szembesülnöm kellett a kortárs magyar művészet dokumentálatlan vagy legalábbis rendkívül hiányosan dokumentált voltával. A rövid életrajzi összegzést átfutva megállapíthattam, hogy e szobrász életműépítését nem követte a rendszeres és alapos művészettörténeti feldolgozás, Bánkuti István műveit nem regisztrálta, nem értékelte az elemző kritikai visszhang. Persze először arra gyanakodtam, hogy az irodalmi hivatkozások hiánya a címszóíró hanyagságából ered, de aztán érdeklődő kérdésemre a művész eloszlatta, illetőleg megerősítette kétségeimet: három évtized alatt nem született, nem jelent meg szobrászatáról egyetlen önálló közlemény sem. (És ez a dokumentációs hiány nemcsak az ő munkásságával kapcsolatban merül fel: jellemző, hogy például olyan kimagasló jelentőségű mesterek, mint Pátzay Pál vagy Vilt Tibor monumentális, köztérre, középületbe vagy középületre került műveinek cáfolhatatlanul pontos, hiánytalan listáját még sehol – sem lexikonban, sem monográfiában, sem tanulmányban – nem sikerült ez idáig fellelnem. Felmerül tehát a gyanú: ha a jelenkor, a közelmúlt művészetében csak ilyen nehezen tájékozódhatunk – illetve egyáltalán nem tájékozódhatunk –, akkor mit tehet majd néhány évtized múlva a XX. század utolsó harmadának, az ezredforduló éveinek művészettörténész kutatója? Mit tehet majd akkor, ha maguk a művek is szétszóródnak, s csupán egy-egy felbukkanó alkotás vizsgálata révén kell rekonstruálni egy-egy pályaképet, egy-egy művészportrét?)

Nos, a néhány soros, Bánkuti Istvánt és művészetét ismertető közleményből azt tudhattam meg, hogy a hetvenes évek kezdete óta aktívan és folyamatosan tevékenykedő szobrász ez ideig három önálló kiállítást rendezett – majd a negyediket a lexikon megjelenése után Rákoshegyen –, vagyis az Antenna Hungária-székházban bemutatásra váró kollekciója az ötödik önálló fellépés. Megtudtam azt is, hogy a művész 1974 óta több köztéri, monumentális alkotást készített megbízásra – mint a szekszárdi Kakast, a debreceni Ördögszekér című kompozíciót vagy a budapest-ferihegyi Repülő embert –, s hogy egy nagyszabású feladatot is teljesített 1999–2000-ben: a budapesti Baptista Misszió Emlékparkja részére tizenöt domborműből álló sorozatot tervezett és kivitelezett. Mindennek ellenére úgy ítéltem meg, hogy még mindig meglehetősen kevés a támpont, ezért szinte kizárólag a szobrokra hagyatkozhattam. Szerencsére az Antenna Hungária éles fénnyel átitatott acélvázas üvegátriumában és kertjében a művész csaknem húsz kisplasztikáját sorakoztatta fel, de elhozta néhány kis, léptéken túllépő munkáját is. Körbejárván a posztamensre helyezett alkotásokat, megállapíthattam, hogy a monumentális kifejezést nemcsak a nagyobb méretben kivitelezett, hatásában erőteljes művekre érvényesíthetem, hanem azokra a fizikai valójukban kisebb szobrokra is, amelyek eredendően hordozzák magukban a nagy hatású kifejezés, a széles sugarú dinamikus térszervezés megfejthetetlen jelenségét, titokzatos effektusát.

Bánkuti István szobrászi világában elmélyedve mind tartalmát, mind formai jellemzőit vizsgálva könnyen megjelölhettem, hogy a klasszikus plasztikai tradícióhoz kapcsolhatók törekvései, Műveinek tárgya az emberalak és az állati test, s alkotásait a több évezredes plasztikai gyakorlat szellemében három dimenzióban, szilárd anyagokba foglalva, az ábrázolási-megjelenítési, illetve a szimbolizációs metódust alkalmazva ragadja meg. A klasszikus hagyományhoz való vonzódás bizonyítékaként minősíthetők az általa alkalmazott anyagok és technikák is: csaknem mindig fémekkel dolgozik – természetesen azért néhány kő- és fakompozíciója is ismeretes –, s alkotásait leginkább mintázza, majd fémbe önti, valamint fémlemezből domborítja, amely esetben a modern technikai eljárásokat is alkalmazza: árulkodók az anyagkapcsolódások, a tömegképzések, a formarend megszokottól eltérő alakulásai. És itt már megfigyelhetők a formai megvalósításból, az anyagválasztásból, a megjelenítés eszközrendszeréből is eredeztethető tartalmi mozzanatok, összefüggések, elmozdulások: egymástól eltérő, gyakran egymással ellentétes szoboratmoszférát teremt, más és más kifejezést árnyal az öntőformából kibontott öntvény és a kalapált-hajlított-hegesztett lemezkompozíció, és különös hatások indukálódnak a technikákat ötvöző, az anyagokat szintetizáló művekben.

A hagyományokhoz való erős kötődés és a tradicionális eljárások megújítására törő szándék kettőssége nemcsak az anyaghasználatban és a technikai kivitelezésben érhető tetten, hanem a plasztikai kifejezés mineműségében, a plasztikai nyelvezetben is. Vannak olyan Bánkuti-művek, amelyek a higgadt, reális szemléletű, megjelenítő-szimbolizáló plasztikai megtestesítés továbbvivői, és vannak olyanok, amelyek expresszív szárnyalássá transzponálódva búcsút intenek a konvencióknak, a higgadt formarendeknek, és a testeket, a tömegeket eltorzítva átlépnek az öntörvényű plasztikai rendszerek tartományába, ahol már csak az emlékek szintjén élnek a valóságos motívumok, az egzakt formák. De hát így szólalhat meg egymás mellett az érintetlen, harmonikus szépségű, eszményiségekbe foglalt és a módosult, roncsolt, torzult jelenés, így áraszthatnak művei hol végtelen nyugalmat, hol meg felfokozott, túlfűtött izgalmat, így összpontosíthatnak munkái egyszer elégikus életérzéseket, máskor robbanó feszültséget.

Az anyagok és technikák, a formai megvalósítás vázlatos ecsetelése kapcsán csak a művek felületét érinthettem. Bánkuti István alkotásainak tematikai-tartalmi vonatkozásait s az ezek által körvonalazódó jelentésköröket kutatva tárulnak fel azonban művészetének valóságos mélységei, amely rétegeket a szakralitásban, az általánosan érvényes emberi tartalmak és mondandók megfogalmazásában, a történelem és a mitikus múlt kutatásában lelhetjük meg. Fenséges szarvasok, verekedő madarak, vágtató lovak, valóságos és legandaalakok; a történelemre visszautaló motívumidézések, tartalmi hivatkozások, szimbólumkör-azonosságok jelzik, hogy szobrászata egy múltjára bizalommal tekintő, hagyományaira biztosan építő, de a XX. és XXI. század kemény megpróbáltatásaival szembesülő, értékeiben kételkedni kényszerülő közép-európai ember világát tükrözteti, életérzéseit tolmácsolja: egy szépségekre és megnyugvásokra vágyó, de folytonosan konfliktusaiba, hajszoltságaiba bonyolódó emberét.

Visza az elejére

 

 

 

 

 
 


Ajánló:


product image 1
Képgaléria
bővebben >

Önéletrajz
bővebben >

Wehner Tibor művészettörténész, Bánkuti Istvánról
bővebben >